1.Fejezet:
Gyerekkor, feladott és táplált remények
(1. rész)
Az előbb említett álmomon kívűl rengeteg vágyam volt, amit ha összefoglaltam volna, egy rakás könyv lett volna belőle. 6 éves koromig nics miről mesélnem, szóval onnan kezdem. Az édesanyámmal (aki egy átlagos ember) éltem egy romos bolt pincéjében. A tanuláshoz volt egy kis doh szag, de mégis remekeltem. Volt amikor a tanárok kértek tőlem plusz órát, de anyunak azt hazudtam, hogy: ,,Hááát...Nem értettem a... az...az összeadást, ezért kellett bent maradnom...'', és csak azért hazudtam, mert féltem anya reakciójától, ugyanis én az agyam 1/3-át használtam, és rengeteg pénzt kereshettem volna neki, de rettegtem attól is, hogy ezek után elfenekel, és a héten nem ülök le...
-Mit nem értesz az összeadásban? A doh miatt van?- kérdezte miközben levágódott az egyik székre, és nekiállt krumplit pucolni, amit nem rég hoztam be.
-Tegyük fel, hogy a feladat 5+3... Én összekeverem a dolgokat, és csak 1-et adok hozzá...-találtam ki valamit gyorsan... Édesanyám mélyet sóhajtott.
-Tedd le a táskát, velem jössz...-mondta búskomoran.Engedlmeskedtem neki, és elmehagytuk a boltot. Egy óriási épülethez értünk, és bementünk, bár nem szívesen kkövettem oda anyámat... Éreztem, hogy egy nagy csapás fog érni, amit képtelen leszek kiheverni... Valamit motyogott. Egy narancssárga ajtóig sétáltunk, anya kopogtatott. Egy férfi nyitott ajtót: barna, vállig érő haja; zöld szemei; zöld, levél alkaú páncélzata; sárga alj ruházata volt; komor, egy-két ránc észlelhető volt az arcán; termete sudár volt.