6. Fejezet
Illúziók
Másnap, szombat reggel a mellettünk lévő parkban sétálok. Meglátom az egyik osztálytársamat, Bemacha-t. Úgy csinál, mintha beszélne valakivel, de senki nincs mellette. Hirtelen Marietta és Kenira tűnik fel a láthatáron; gyorsan a fekete hajú lányhoz, de Mariettáék megelőznek, megtorpanok.
- Bemacha! Te meg kivel beszélsz?! Ráléptél a vadi új cipőmre! – mondja felháborodva Marietta.
- É-Én… Bocsánatot kérek… Elkalandoztak a gondolataim… - válaszolja Bemacha kedves mosollyal arcán.
- Ch… Nem lep meg… Ez a szokásod… - e szavaira eltűnik a másik lány mosolya. – És kivel beszéltél? Az anyáddal? – kérdezi gúnyosan a félárvát, akinek könny szökik barna szemébe, dobbantok.
- Marietta! – szólalok meg. – Ha kötözködni akarsz, itt vagyok! De az ártatlant hagyd békén! – szavaimra megfordul, undorítóan elvigyorodik.
- Nocsak!... Seila hőst játszik… De rossz ellenfelet fogtál ki magadnak. –körözve sétál körülöttem. – Tudod, buta Seila… Én erősebb vagyok nálad ezen a téren. Térj vissza a „lehetetlenül dadogok, mert béna vagyok” pályádra. – fülemhez hajol, suttog. – Ott nem fogsz elbukni egy „ártatlanban”. – eltávolodik tőlem, csikorgatom fogaimat, kacagva elmegy barátjával. Bemacha-ra nézek, aki a padon ülve egy fényképet figyel, és áztatja könnyeivel.
- Ne is törődj vele!... Többet érsz, mint az ő egész ruhatára.
- Te is csak most tudsz megszólalni?! Miután lehordja az anyámat?! – kérdezi sírva, haraggal.
- B-Bemacha… Próbáltam sietni, de… N-Ne haragudj…
- Hagyj békén! – feláll, arrébb fut néhány paddal, leül. Megjelenik a vütia, a fényképébe repül. A lány felemeli fejét, arca előtt egy sötétkék szitakötő alakú fény jelenik meg. Hamar átváltozik: fekete, egyenes, hátközépig érő haj; fekete szem; fekete, szitakötő alakú maszk és fekete ruha lesz rajta.
- Bemacha!...
- A nevem Illúzió. A kábultság Úrnője! Te leszel az első áldozatom!
- Ne! – elugrok fekete villáma elől, ami a kezéből lövell ki. Elfutok a park közepén lévő szökőkút takarásába. – Tania, szárnyakat ki! Ez az! – átváltozok, előugrok a jojómat pörgetve.
- Pillangó.. Akkor rajtad kezdem!
- Aha, persze… Soha! – kivédem villámait, kiérek a parkból, Illúzió megfordul.
- Nincs időm pazarolni az erőmet. Te és Párduc a vége lesztek! – felugrik, egy háztetőn köt ki. Hamar el is tűnik a szemem elől; Párduc mellém ugrik.
- Ez meg mi? – kérdezi vigyorogva.
- Illúzió. Vagyis… Egy képben van a vütia! Megint… Kapjuk el, mielőtt komolyabb bajt okozna!
- Egyet értek! – eldobom a jojómat, üldözőbe veszem a lányt. Párduc végig követ, a lány hirtelen átugrik egy másik, magasabb tetőre. – Gyere, átviszlek. – nyakába rakja karomat, átkarolja derekamat; megnyomja botját, felemelkedünk még 10 méter magasra, megdőlünk, földet érünk a kellő tetőn. Elengedem, Illúzióra nézek, a szeme mélyére.
- Add fel! Legyőzünk!
- Azt… Csak.. Hiszed! – mondja a másik maszkos, meglő egy villámmal, a lendület a párkányig lök. Megbillenek, hátraesek; Párduc ragadja meg kezeimet. A varázslat hat: mintha Bence hajolna elő Párduc mellett.
- Seila… - mondja az illúzió. – A tiéd leszek, csak add ide a medálodat. Kérlek!
- Pillangó! – morog Rám a Cicus. – Le ne vegyél semmit!
- A tiéd leszek. Örökre. – akaratom ellenére is medálomhoz nyúlok.
- Pillangó, ne! – ellenállok, jojómhoz nyúlok, megcsúszik a lábam, jó 20 centit csúszunk lefelé.
- Van egy tervem, de ahhoz el kell terelned Illúzió figyelmét… - mondom halkan, kacsintok.
- Pillangó… Úgy merd elengedni a kezemet…!
- Itt van egy erkély alattam. Na meg a jojóm!
- Inkább felhúzlak! – elengedem karját; valóban egy erkélyre érkezek. Előveszem jojómat, feldobom Párduc mellé, ahogy Bencéhez ér, az illúzió szertefoszlik.
- Ahogy sejtettem… - suttogok; felugrok, Illúzióhoz beszélek. – Rajtam nem fogsz ki! Pillangó talizmán! – feldobom a jojót, egy négyzet alakú tükör esik a kezembe.
- Most nézegetni fogod magad? – kérdezi gúnyosan Illúzió.
- Haha, majd Bemacha-n nevetek, jó? – körbenézek, egy szemetes tető és a tükör lesz lila. Eldobom másik jojómat, az megüti a fémet, ami elfordulva a tükörből irányuló napfényt Illúzió szemébe továbbítja. – Párduc! Látod azt az oszlopot? Döntsd rá!
- Azonnal! Párduc baj! – elrugaszkodik, megmarkolja az oszlopot; majd karmai segítségével 3 részre töri a megpuhult vasat. Illúziót egy piramis alakú ketrecbe zárja.
- A képet, gyorsan!
- Máris! – elveszi tőle a papírt. – Kapd el! – hátrafordul, eldobja az általa összegyűrt galacsint, ami a kezemben köt ki. Rögtön szét is tépem a megkeményedett papírt. A fekete szitakötő repülni kezd, felnyitom jojómat.
- Ideje, hogy önmagad légy! – ismét fehéren engedem útjára a vütiát; ketté töröm a tükröt, ami pillangókká válik, és mindent visszaállít eredeti állapotába és helyére.
- Hol vagyok?... – kérdezi Bemacha.
- Ügyes voltál, Pillangóm. Mint mindig… - hízeleg a vadmacska.
- Te sem voltál rossz. – válaszolom mosolyogva.
- Tyűha! Már kezdtem azt hinni, hogy a bók az én szokásom…
- Nem szoktam; csak ha tényleg megérdemled… - rányújtom nyelvemet.
- Pillangó… Mondani szeretnék valamit…
- Azt, hogy lemerülsz?
- Mi? – gyűrűjére néz. – Óh, öhh… Köszönöm, hogy szóltál.
- Ugyan. Én figyelek rá helyetted. – kuncogok. – Na; lódulj, mielőtt meglátnak!
- Ég áldjon, Lepkém! – elugrik az alacsonyabb tetőre, és tovább ugrálva elmegy.
- Segítek neked. – pillantok Bemachara. – És kérlek, ne haragudj Seilára. Ő sietett Hozzád, de Marietta megelőzte.
- Honnan tudsz erről? – kérdezi a lány kiakadva.
- Hát.. Tudod, nincs az a titok, amiről én nem értesülök. Gyere. – megfogom kezét; eldobom jojómat, az alacsonyabb háztetőn landolunk. Még két ugrás, és a parkban érünk földet.
- Köszönöm, Lila Pillangó!
- Ó, ez a tiéd, ha jól tudom. – odaadom neki a képet az édesanyjáról.
- Köszönöm! – elveszi a lapot, észreveszem Bencét.
- Szívesen. Nekem viszont mennem kell. Sürgős dolgom van… - eldobom jojómat, utána suhanva egy üres városrészre megyek, visszaváltozok, elkapom Taniát. – Segítened kell.
- Milyen gondolatok járnak a fejedben? – kérdezi kedvesen.
- Nem tudom. De… Beleszerettem Ezüst Párducba…
- Csak tudnod kell, kihez húz a szíved.
- Bence észre sem vesz. A cicus viszont 4 éve próbálkozik, emlékszel?
- Hogy felejthetném el? Nagy humorzsák az a srác.
- Hali! – szólal meg Bence hirtelen megállva mellettem, a tündér elbújik.
- H… Ö… Szia… Te mit keresel erre?...
- Csak erre jártam.
- Micsoda véletlen… É-én… Éppen hazafelé tartok…
- Értem. Nem láttál egy lányt? Lila a haja, a szeme, és S-sel kezdődik a neve.
- Hű… Nem is tudom, kire gondolsz… De… Arra eltűnt egy sötét lila hajú lány… Pillangónak hívják.
- Biztosan szép, de konkrétan nem rá gondoltam.
- Hát kire? – érzem, ahogy Tani veri a homlokát a hajamban.
- Ez talán segít. – elővesz egy cetlit, amire a nevemet írta. – Rád gondoltam.
- Eh… Miben kell segítenem?... Vagyis… Mért keresel? Éppen sietek haza segíteni… Azaz… I-inkább megyek, nem várathatom meg a nagybátyámat… - összezavarodva elindulok, a szőke fiú megfogja kezemet.
- Szeretnék beszélni veled.
- Egyet árulj el. Mért akarod az én ostobaságaimat hallgatni? Mindent összezagyválok…
- De csak előttem, nem?
- Mi? Nem. Vagyis… Mennem kell…
- Lenne egy kérdésem…
- Mi az?...
- Seila… 2 éve belém szerettél?...
- Mi-i-i??? Honnan veszed? – elvörösödök. – Hol buktam le?...
- Dadogsz, és inkább csak nézel. Amikor beszélni próbálok veled, elmenekülsz. Sz-szeretsz engem?
- I-igen, azt hiszem… V-vagyis… Ugye nem mondtam ki hangosan…? Milyen ostoba vagyok… - eltakarom arcomat másik kezemmel.
- Nem vagy ostoba! Ellenkezőleg! Te vagy a legokosabb lány, akit ismerek!... – rá nézek, elveszem kezemet, sóhajtok, vörösbe fordul arcszíne.
- Ki bérelt fel? Lalei? Fogadunk most bókolsz, később pedig eldobsz…
- Miről beszélsz? Senki nem bérelt fel. Eszemben sincs dobni Téged. Sőt! Tudom, hogy fájdalmat okoztam a figyelmetlenségemmel. Ezért azt szeretném tudni, hogy adsz-e nekem egy esélyt? Nem kell igennel válaszolnod…
- H- Ho- Hogy??! Te kérsz esélyt… Tőlem?!... Nem rég azt hittem fordítva állunk… - kiakadok.
- Szóval? Adsz esélyt kettőnkre?...
- Igen!... Természetesen…- vágom rá meggondolatlanul.
- Köszönöm. – összeérinti ajkainkat. – Ráérsz holnap?
- T-Te… Megcsókoltál…?! – kérdezem meglepődve, vidáman.
- Igen. – ismét ajkamra tapad, de most nem csak egy pusziig. – Holnap tízkor ráérsz?
- S-Semmi dolgom… - elábrándozok.
- Akkor a parkban találkozunk. – elenged, elmegy.
- Holnap nem Lalei-jel leszel? – kérdezi Tania.
- Nem fog érte haragudni. Ráadásul ő fog elzavarni otthonról. – mondom kuncogva, előveszem telefonomat, nyomkodni kezdek.