Előszó
Egy csodás világban élek; de csak, mint egy szolga. Isten megígérte, hogy ha eljön az idő, javul a helyzetem. Ebben nem tudok hinni. 160 évből 20-at pszichológusnál töltöttem depresszió vádjával. Nem hiszek abban, hogy nekem lehet jobb helyzetem az életben. 2 éve halt meg az édesanyám; előtte 5 évvel az apám. Itt egy év az a Földön 3 esztendő. 4 év alatt tökéletesen kifejlődött a költői oldalam, amiről még senki nem tud. Az íróasztalom középső fiókjában halomban hevernek a piszkozat versek, és a Naplóm. Íme egy új művem:
Hajnali szellő simítja arcod,
Nem hallhatom már lágy hangod.
Bátyám; egy csatában elestél;
Tőlünk messzire elmentél.
Húgom; néha az idegeimre mész;
Kedves, mókás hangod, szinte méz.
120 éves; de még gyermek vagy;
Nem bírnám elviselni, hogy egyedül maradj!
Anyám! Kihordtál, s megszültél;
Nem köszöntem meg elégszer még;
Rádtámadtak; s tehetetlen voltál;
Kár, hogy nem láthatunk, ölelhetünk most már...
Apa! Hiányzol Nekünk;
Sokszor ott voltál, segítettél Nekünk.
Bátyámmal harcoltál; te is elbuktál,
Sajnos Rátok már csak a sír vár...
Ember! Küzdesz;
De minek?!
Fajtádat pusztítod;
S csodálkozol, hogy nem vár Rád nyugalom...
Isten! Ha erős vagy, vedd el
Fájó, haldokló szívemet;
Húgomat óvd, míg fel nem nő;
Egyszer úgyis sírba jő...
Angyal! Egy fajtársad sír!
Könnyekkel áztatva, Neked ír!
Csak szolga vagyok; de nem bánom;
Úgysem szánja senki a károm!
Angyal! Korlátozod életem;
Csak mert nem érted versemet;
Uralkodsz, és pusztítasz;
Elfet, démont ártatlanra uszítasz!
Angyal! Drága Testvér!
Száz év alatt sokat estél!
Mi lelt minket?
Mért fordult el Isten?
Az összes versem tisztázása két A4-es mappában hever, amit holnap este el fogok rakni a táskámba, amiben verses cucc, váltás ruha, és némi élelem hever, és rázkódik minden nap...
Minden jog fentartva!