A rablás
Másnap már világosban ébredek, fél óra alatt összeszedem magam, lemegyek a nappaliba. Raenon a kanapén ül, kezében egy tálcával, amiről illatoznak a meleg szendvicsek.
- Ülj le, Édes. Csináltam neked reggelit, hogy legyen erőd feldolgozni az infókat. – mondja kedves mosollyal, kikerekednek szemeim, az arcom forrósodni kezd.
- K-Köszi…- szólalok meg zavarta, leülök a másik kanapéra, felvonja szemöldökét.
- Mi a baj?... Mért akarsz távol lenni tőlem?...!
- É-Én nem… Csak… Összezavarodtam…- oldalra pillantok, maga mellé üt a heverőn, szigorú tekintetet vet felém.
- Akkor ülj ide, de azonnal!- kikerekednek szemeim, észbe se tudok kapni; lerakja a tálcát, felpattan, a karjaiba kap, szeme megvillan. – Az enyém vagy, amíg meg kell védenem téged! Szóval ne ellenkezz, ha jót akarsz magadnak!- leszorítom szemeimet, próbálom felkészíteni magamat arra, hogy bántani fog. Lehúzza pólómat a vállamról, remegek. – Azt akarom, hogy mellettem ülj, megértetted?!- aprót bólintok, leül, az ölébe ültet, aggódva nézek rá. – Egyél, utána elkezdjük a tudásodat bővíteni. Ezen múlhat az életed. – nyugodtabbnak tűnik, elém tartja a szendvicseket, elveszek egyet.
- Haragszol rám?... Bántani fogsz?... – kérdezem halkan, elmosolyodik, megsimítja az arcomat.
- Én nem foglak bántani. Nem vagyok szörnyeteg. Egykor olyan ember voltam, mint te. De most egyél. Szükséged van az energiára. –enni kezdek, Raen végig figyel és simogat, ami miatt az arcom megint melegszik. 2-3 szelet párizsis, sajtos kenyeret tömök magamba, a fickó megcsókolja a nyakamat, amibe beleborzongok, elvigyorodik. – Le akarsz ülni mellém, igazam van?- ~Erre mit mondjak?... Nem akarom megbántani, mert azért csak vámpír… De nagyon zavar, hogy ennyire közel van…~ habozok, megrázom fejemet.
- N-Nem… H-Ha neked így tetszik, azt elfogadom… Így is, úgy is a véremet fogod szívni…
- Ez igaz… Látom, kezdesz rájönni, hogy sokkal könnyebb, ha jóban vagyunk. –mélyen a szemembe néz. –Kihez tartozol?!
- Hozzád… - oldalra pillantok, biccent.
- Helyes. Na, figyelj. A vámpírokat könnyen felismerheted, akkor is, ha az íriszük nem vörös. Vagy a pupillájuk, vagy a szemük fehérje enyhén sárgás, vagy zöldes. A pupillámban láthatod. – zöld íriszei közepén a fekete kör olyan, mintha egy sárga színréteg visszaverődne rajta.
- Igen, látom…! Ö… Tudod… Mielőtt elszöktem, hallottam, hogy beszélsz valakivel… A hangjából azonnal felismertem…
- Ő tényleg a barátod?!- kikerekednek szemei, oldalra döntöm fejemet.
- Nem egészen… Persze, helyes fiú… Asszem… De csak az osztálytársam… Na, mindegy… Azt akartam kérdezni, hogy… Ő is vámpír?...
- Az. Tagja egy kis bandának. Szerintem rájött, hogy különleges vagy, és el akart csábítani… Sajnos, túl jól ismerem. Ne barátkozz vele, ha nem akarsz meghalni… Rengeteg gyereket ölt meg… A húgomat is ő tette el láb alól néhány hónapja…
- N-Ne haragudj…! Mindig megtalálom a fájdalmas témákat… - próbálom elfordítani fejemet, de ő nem engedi.
- Egy szót sem szóltam… Ne feszengj. Ahogy felkészültél ellenük, hazaviszlek a családodhoz. Addig itt kell maradnod, Édesem. – egész nap ilyenekről beszélünk, de nem tudom kiverni a fejemből, hogy Bence egy vámpír. Vajon mikor akarta elmondani?... Vagy el akarta-e mondani nekem?... Zavartan fekszek le aludni, a sötét szobában a takarót szorongatva gondolkodok.
*Írói szemszög*
Kinga nagyon összezavarodott. Egyedül próbálta elrendezni zűrös gondolatait. Raenon sem volt másképp. Nagyon aggódott. Megkedvelte a lányt; elvarázsolta őt. Az illata, a karcsú alakja, a szép szeme, a vidám hangja, a különlegesen édes vére. Mindenét akarta. Félt, hogy elveszítheti. Fel-alá sétált a szobájában. Nem bírt, és nem is akart aludni. Havonta csak egy éjszakát kellett aludnia, és az már két napja megvolt. Ezalatt, Kinga ablaka előtt két fiú állt. Az egyikük Bence volt. A másik egy kék, vállig érő, egyenes, lófarokba fogott hajú; narancssárga szemű; zöld pólós; piros, térdét súroló nadrágos; fekete cipős, 17 éves srác. Ő a Matther névre hallgatott. Összenézett testvérével, aki bólintott.
- Kihozom az Életünket. -suttogta Bence komolyan, beugrott, ezzel betörte az ablakot. Kinga rémülten ült fel, kerek szemei végigmérték a fiút, aki közeledett felé. A lány felpattant. Még mindig az a ruha volt rajta, amiben faképnél hagyta őt. –Nyugodj meg, Kinga! Az a srác vagyok, aki elhívott a buliba…! Azért jöttem, hogy megmentselek tőle!- hangosabban beszélt, hogy lenyugtassa a lányt, aki látta, hogy a fiú írisze villogott. Érezte a lány édes illatát. Nagyon meg akarta kóstolni a vérét. Alig bírta visszafogni magát.
- B-Bence…?! Mondd, mit akarsz?!... Kiszívni a véremet, amíg van?! Tudom, hogy egy szörnyeteg vagy! –mondta a leány rekedten. Bence meghökkent.
- Nem! Bármit mondott rólam, hazudott! Hát nem látod?! A foglya vagy! A szüleid aggódnak miattad! Hazaviszlek hozzájuk! –próbált Kinga bizalmába férkőzni.
- Raen megígérte, hogy hazavisz, miután megtanította, hogy védjem meg magam az olyanoktól, mint te…! –a lány próbált bátor lenni. De belül rettegett. Nem tudta egyikről sem, hogy igazat mondanak-e. Szerette Bencét, de már nem tudott úgy nézni rá, mint előtte. Az ajtóhoz közeledett.
- Mint én?... Nem tudod, mit csinálsz…! Hidd el, én megvédelek tőle.
- Kinevettél! Nem jöttél utánam! Hagytad, hogy eltévedjek az erdőben! Mostantól felejts el! –kifutott az ajtón, rohant a lépcső felé, de Bence megragadta a csuklóját.
- Hallgass Rám!
- RAEN! SEGÍTS!!!- sikoltotta az ember, a másik fogait csikorgatva ragadta meg a lány vállát, maga felé fordította, mérgesen nézett rá.
- Nagyot hibáztál, Kinga…! Ezért kapni fogok!...- megcsókolta áldozatát, de annak alsó ajkaiba mélyesztette vámpírfogait, szeme vörössé vált. A lány könnyei végigfolytak a puha, sértetlen arcán, fájdalmasan nyögdécselt, míg a fiú élvezettel nyelte minden csepp vérét. Lépteket hallottak, amik gyorsan közeledtek feléjük. Bence karjaiba vette a lányt, elengedte ajkait, visszafutott a szobaablakhoz, Matt átvette tőle, egymásra néztek. –Vidd haza, én elintézem Ran-t!
- Légy óvatos, Ben!- vágta rá félvállról a másik srác, sarkon fordult és elfutott.
- HOL VAN A LÁNY, TE ROHADT DÖG?!- kiáltotta Raen dühösen, az üvegbe verte a srác fejét.
- Sosem fogod megtalálni! Megmondtam, hogy ő az enyém! Ahogy megkapom a teljes vámpírságot, meg foglak ölni, amiért megpróbáltad elcsábítani tőlem!- vicsorogta Bence, fellökte magát, megfordult, fogait a férfi alkarjába mélyesztette. Véresen verekedtek. Mindkettejük bőre felszakadt, fogsoruk nyomai ott díszlettek egymás testén. Végül a 15 éves srác kiugrott az ablakon, és nagy kerülővel indult az erdőbe. Északról jött, Délre a város volt, Keletre egy erdészlak helyezkedett el, Nyugatról a folyó páráját érezte. Eszük ágában sem volt a városba vinni a lányt; az erdész megölte volna az unokahúga elrablóit. De nem állt szándékukban az sem, hogy bárki felismerje a prédájukat. Rohant a folyó felé. Átugrott az 5-6 méter széles, 8 méter mély víztömeg felett, végigfutott a lovakat ellátó búzatáblán, tovább egy háromemeletes, nagy házig. Ezért járt mostanában kocsival az iskolába. Vére fekete kátrányként alvadt rá, csak szemeit és azok környékét kihagyva. Ahogy benyitott a házba egy fekete, lapocka aljáig érő, egyenes, a hajkorona bal szélén egy kék csík futott végig, összefogott hajú; égkék szemű; egészségesen fehér bőrű; vöröses-barnás ajkú; fekete pólós, zöld kardigános, fekete farmeres és zöld tornacipős, 19-20 év körüli férfi mogorva tekintetével találta szembe magát. –Engedj be, Cheen, itt fordulok fel…!- a srác hangja komolyan, parancsolóan csengett, a férfi felemelt fejjel nézett le a nála másfél fejjel alacsonyabb vámpírra.
- Takarodj fürödni, kis tetű!... Érthetően megbeszéltük, hogy nem haraphatjátok meg! – morgott rá a férfi, Ben némán indult a nappaliból nyíló fürdőszoba felé. –Hé! Ezt ne felejtsd el, vérszopó! - a srác meglepve fordult Cheen irányába, elkapta a felé dobott vércsepp alakú fiolát, ami félig tele volt egy sötét bordó színű löttyel.
- Kösz. –ezzel bement a fürdőbe. Tudta, hogy nagyon feldühítette négy társát, amiért valószínűleg kapni fog tőlük. Levetette szakadt, véres ruháit; beállt a zuhanytálcára, folyatni kezdte magára a meleg vizet. Minden sebe csípett, lüktetett, égetően fájt, ami miatt erősen szívta fogait. Sziszegve kente testére a szappant, és dörzsölte vele végig magát. Megváltásnak érezte, hogy leöblíthette a habzó szert, ami a szó szoros értelmében szétmarta a sebeit. Elzárta a vizet, bekente az angyalvérrel a zuhanyfejet, majd úgy öblítette le magát a véres vízzel. Sebei mohón szívták be a vámpírok gyógyírét, és összeszűkülve múlt el minden fájdalma. Miután már csak víz csöpögött róla, elzárta a csapot és törülközni kezdett.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hali! Kicsit késett ez a rész, ezer bocsánat érte, de a programok egymás után jöttek, és nem voltam gépközelben, szóval nem sikerült begépelni... ^^' A képet én szerkesztettem, a következő kiszemelt az Cheen lenne. Nem tudom, mikor készülök el vele, de családi okok miatt ez csúszhat. Előreláthatólag másfél hét múlva a 3. Fejezet kint lesz, a kép még bizonytalan. :) Remélem tetszett! Ha van valami ötleted, kommentben jelezheted. Vagy, ha tudsz egy jó vámpíros filmet (Ami nem az Alkonyat, vagy az Éjsötét Árnyék), azt is szívesen fogadom! Sziasztok!