Az enyém vagy!
Miután végigmarta a bal vállamat, megmutatott egy szobát, ahol alhatok. Egyedül hagyott. Összekuporodok a takaró alatt, remegve alszom el.
*Raenon szemszöge*
Fél tízkor már mélyen alszik, bár elég nyugtalanul. Karba font kezekkel dőlök a falnak a lánnyal szemben. Egy ártatlan gyerek. Még szerencsés, hogy ilyen vérrel ezt az időt kihúzta. Ismerek más vámpírokat, akik már holtra szívták volna szegényt. De én sokkal nagyobb egoista vagyok. Életben hagyom, viszont akkor iszok a véréből, ha én akarok. Esetleg, ha könyörög érte. Alig várom, hogy ezt közöljem vele. Akarom ezt a lányt. Teljes egészében az enyém lesz. Szeretni fogja ezt a helyet. Csak idő kell hozzá. Kisimítok egy tincset az arcából, kicsit lazábbá válik, de nem eléggé, elmosolyodom.
Hogy lehetsz ennyire cuki?... Pihenj csak, Angyalkám, holnap nagy napod lesz… Mindent megtudsz, amit eddig elrejtettek előled. – suttogom, kimegyek a szobából.
Másnap reggel, a napfelkelte előtt bemegyek a szobába, óvatosan ébresztem fel a lányt, aki kerek szemekkel néz Rám.
- M-Most megint le fogod csapolni a véremet?...- kérdezi kicsit aggódva, megrázom fejemet.
- Mutatnék valami szépet… - suttogom kedvesen, megdörzsöli szemeit, feláll, megfogom kezét, kivezetem a házból, nyakamba rakom karjait, átkarolom derekát, felugrok az első emelet egyik erkélyére. Így haladok a három emeleten keresztül a tetőre, annak a legmagasabb pontján rakom le, leülünk. Innen az egész erdőt belátni, de valamit a mögötte lévő városból is, a lány szemei felcsillannak.
- Ott lakok! Ott vannak a szüleim!- eltűnik hangjából a lelkesedés, oldalra pillant. – A szüleim, akik halálra aggódják magukat, mert nem mentem haza tegnap… - könyörgő szemekkel néz felém. – Haza kell engedned… Szükségem van rájuk…
- A szülők nem mindig azok, akiknek hiszed…!- elfordítom fejemet, sóhajtok. – Az enyémek nem voltak jók… Az anyám utált. Hárman voltunk fiúk, hét éves koromban született meg a húgom. Imádták, az ő szava parancs volt. Engem nem csíptek, mert 20 évesen nem tetszett az a lány, akit ők nekem szántak, így kiátkoztak a családból, és másnap indulhattam az utamra. Reggel azonban arra riadtam, hogy valaki próbál felizgatni… Igen, úgy értve… A húgom volt. Hirtelen felnyársalta magát rám… Azonnal benyitott az anyám. Alig bírtam lelökni magamról a húgomat. Anya engem vont kérdőre, de különösebben nem érdekelte, mit mondok. Rám fogta az egészet… Miután a húgom kiment a szobámból, anya nekem esett. Elővett egy fekete löttyel teli oltótűt, és a nyakamba szúrta. Emlékszem minden szavára. „Óriási hibát követtél el, amiért fizetned kell! Nem engedem, hogy megdögölj!... Az neked jutalom lenne! Ha mások vérét kell szívnod a fájdalmaid ellen, majd megtanulod, hogy tiszteld őket, te rohadék!” Azóta félig vámpír vagyok. És a vérszomj óriási görccsel, marással jár az egész emésztőrendszeremben. – félszemmel pillantok a lány komoly, sajnálkozó arcára.
- S-Sajnálom…! N-Nem akartalak elszomorítani…- észreveszem a rózsaszínes-narancssárgás fényeket, felkapom fejemet.
- Most figyelj!- rám néz, szememmel a felkelő Nap felé intek, gyönyörködve nézi.
*Kinga szemszöge*
Raenon tekintete a napfelkeltére irányul, eláll a lélegzetem. Ez gyönyörű! Egy vörös gömb jelenik meg az égen; rózsaszínre, narancsra, pirosra és enyhe lilára festve azt, illetve a felhődarabokat. Addig figyelem a jelenséget, amíg az égitest fénye nem kezdi bántani a szememet, a férfira nézek, aki végig engem bámult.
- D-De… Ha vámpír vagy, nem kéne elégned a Nap miatt?...- kérdezem kerek szemekkel, elvigyorodik.
- Nem teljes vámpír vagyok. Csak félig. Azaz, csak akkor éget a napfény, ha előhívom a fogaimat, hogy vért szívjak. – mondja kacéran, sápadtan pillantok oldalra, megfogja a vállamat, elütöm kezét.
- Ne érj hozzám!...
- Na, idefigyelj!...- megmarkolja felkaromat, megemeli hangját. – Ha akarnálak, megölhetnélek! Mivel ezt nem tettem meg, ezért rögzítsünk néhány szabályt! 1: Akkor szívok a véredből, amikor akarok! 2: Nem ellenkezel, mert megbánod! 3: A tetőn nem ugrálsz! 4: Tisztelsz engem! 5: Az enyém vagy! Ezekért cserébe megvédelek a többi vámpírtól, akik addig szívnák a véredet, amíg élsz. Tehát ez egy korrekt ajánlat. – a végére lecsillapodik hangja, leszorítom szemeimet. Érzem leheletét közeledni a nyakam felé, a szívem vadul ver, hirtelen elhúzódik tőlem. – Bakker…! Ezért még ellátom a bajukat…! – feláll, a vállára kap, kerek szemekkel figyelem. A ház másik oldalán ugrik le, egy hátsó ajtón megy be, a szobámban lerak, mélyen a szemembe néz. – Itt maradsz, amíg nem szólok!- becsapja az ajtót, megrezzenek. Hallom távolodó lépteit, amik hamar elnémulnak, az ajtóra tapasztom fülemet. – Brad, Matt! Mi az ördögöt kerestek itt?! Mondtam, hogy felejtsétek el azt a nyulat a fenébe! Nem akarlak a házamban látni titeket!
- Fogd be, Ran!...- hallok egy nagyon ismerős hangot, kikerekednek szemeim. – A városból eltűnt egy lány, aki nagyon fontos nekem! Barna haj, kék szem. Ha látod, meg ne merd harapni, mert kinyírlak!
- Na, idefigyelj, kölyök! Ez az én házam! Válogasd meg a szavaidat, ha velem beszélsz!- óvatosan nyitom ki az ajtót, kinézek mögüle, lesápadok. Bence áll Raen-nal szemben, de az írisze vérvörös. Ne! A srác, aki fél éve tetszik, egy vámpír volt?! Nincs sok időm ezen töprengeni, ugyanis a vörös szempár rám néz, elpirulok, kikerekednek szemeim.
- Te rohadék! Az ott az ÉN barátnőm! Végig itt volt?! Ha egy seb is lesz rajta, te megdöglesz! – kiáltja a férfinak, behúzom az ajtót, ellépek tőle.
- Ó, tényleg?! Mért nem figyeltél rá jobban?! Besétált a kertembe, vagyis innentől fogva az én tulajdonom! És ahhoz neked semmi közöd! – ökölbe szorul a kezem, az ablakhoz lépek.
- Azt csak hiszed…!- suttogom határozottan, kidobom a táskámat az ablakon, utána mászok. Ahogy lelépek a harmatos fűre, a topánom átázik, felkapom hátizsákomat, kifutok a rózsák között, kitolom a kaput, elfutok. Az erdő újra nagynak és végtelennek tűnik, könnyeim kiülnek szemeim szélére a félelemtől. – Csak jussak el az egyik boltba!... – a cipő feltöri a sarkamat, már látom a város szélét! Megtörlöm szemeimet, egyre közelebb érek a házakhoz, amikor a vámpír hirtelen elém ugrik, rémülten zökkenek hátra, megtorpanok.
- Ejnye-bejnye…! Egy percig veszem le rólad a szememet, és faképnél hagysz?... – kérdezi gonosz vigyorral az arcán, lesápadok.
- H-Hogy jöttél rá, hogy eltűntem…?!- megragadja a bal csuklómat, leveszi rólam a táskát, kikerekednek szemeim.
- Érzem az illatodat. Azt is, ha az eltűnik a házból. Hát nem érted? – megvillantja fogait, megfogja a másik vállamat, egy fának nyom, mélyen a szemembe néz. – Nem tudsz elmenekülni. Az enyém vagy! Csak az enyém! Hozzám tartozol!- közeledik nyakamhoz, próbálom eltolni magamtól. Egybefogja csuklóimat, elhúzza mellkasától, kitátja száját, lassan nyalja végig a nyakamat, forgatom fejemet.
- Engedj el! Én nem egy tárgy vagyok, amit kedvedre kihasználhatsz!...- tiltakozok, kifolynak könnyeim, elengedi vállamat, megfogja fejemet.
- Akkor iszok, amikor akarok! És ha ellenkezel, csak rosszabb lesz!- húsomba mélyeszti fogait, leszorítom szemeimet.
- Á-Állj…! Ahh… Elég… - nyögdécselek, hosszú percek után enged el ajkaival, borzongok. – Engedj el…! Ez fáj!... – érzem, ahogy a vérem végigfolyik a nyakamon, csóválja fejét.
- Azért fáj, mert mozogsz! Akkor elcsúszok, és az ér helyett a húsodba harapok. Hidd el, pontosan tudom. Szóval… Próbáljuk meg újra…! És most ne ugrálj…!- megvillantja fogait, lenyalja a folydogáló vért a nyakamról, kulcscsontomba mar, összeszorítom fogaimat, elfordítom fejemet. Folyamatosan szúró fájdalom uralkodik a bőrömben, friss sebem köré tapasztja ajkait. Nagyjából 5 perce szívhatja a véremet, amikor szédülni kezdek, és minden elhomályosodik. A várós felől egy férfi alakja közeledik felénk, felszisszenek.
- H-Hagyd abba…! Rosszul vagyok… - nyöszörgöm gyengén, elengedi fejemet, átkarolja derekamat; a közeledő alakot figyelem, felismerem. – Apa…! S-Segíts…!- csak suttogni tudok, szemhéjaim lecsukódnak, semmit nem tudok érzékelni a külvilágból.
*Az apa szemszöge*
Miután egy kisgyerek tájékoztatott, hogy látta a lányomat az erdő felé futni, azonnal elindultam utána. Alig 10 perce hagytam el a várost, amikor észreveszem, hogy egy lány neki van taszítva egy fának. Egy idősebb férfi áll előtte, ajkait a lány mellkasára tapasztja, gigája szüntelenül ugrál fel-le a torkában. Meglepve közeledek feléjük, a lány egész testében remeg, de nekem valamiért egyre inkább ismerősnek tűnik. Mikor végre sokat látok a lányból, lesápadok, ökölbe szorul a kezem. Az én egyetlen, hetedikes kislányom! Kinga feje lecsuklik, ráborul a férfira, aki kihúzza belőle hegyes, véres fogait, kikerekednek szemeim.
- Te meg ki a Pokol vagy?! Mit csináltál a lányommal?!- kérdezem feszülten, elé futok, megragadom felém lévő karját, vigyorogva néz rám.
- Nos… Ez a lány most már az én áldozatom, és nem tehetsz ellene semmit. Ha felkészült, hazaviszem. – vállára veszi a lányt, kitépi csuklóját a kezemből, hihetetlen gyorsan eltűnik előlem.
- Ha felkészült?... Mégis mire?!...
*Kinga szemszöge*
Nem tudom, meddig voltam eszméletlen. Egy puha, rózsaillatú ágyban ébredek, megdörzsölöm szemeimet, a plafont bámulom.
- Csak egy álom volt?... Nem hittem, hogy ilyen para rémálmaim vannak… - suttogom megkönnyebbülten, gonosz kuncogást hallok, kikerekednek szemeim.
- Nem vagyok olyan jószívű, Édes… - hallom meg a fickót, sápadtan ülök fel. A lábaim után fekszik az oldalán, könyökével támaszkodik, felhúzom térdeimet.
- Te hogy kerülsz ide?!- vigyorogva felül, közeledik felém, felmászok az ágy támlájáig, összehúzom magam, oldalra fordítom fejemet. – Ne harapj meg… Nagyon fáj… Kérlek… - suttogom, megáll előttem, mellém nyomja kezeit, a szemembe néz.
- Elmondom, mit akarok veled, Kinga… - sokkal higgadtabb, kerek szemekkel nézek rá. – Édes-vérű vagy. Tudod, mi az? – megrázom fejemet, elmosolyodik. – Csodálatos szerető vagy; embertelenül kedves, jószívű és nagyon okos lány. A véred különlegesen édes, amire a legtöbb vámpír azonnal ugrana. Ezért óriási veszélyben vagy. Azért nem engedlek el, mert a városban 5 perc alatt megölnének. Ha tényleg szeretnél a családoddal lenni, akkor fel kell tudnod ismerned a vámpírokat. – szünetet tart, hogy fel tudjam dolgozni, amit mond.
- J-Jézusom… D-De… Eddig mért nem támadtak meg?...
- Mert egy bizonyos korig az édes vér alapja az emberi illatnak. Nem sokukban marad meg. 11-12-13 év után, ha még érezhető, az emberben, akkor biztos, hogy különleges. – alig fejezi be, gyengéden az ajkaimra tapad, kikerekednek szemeim, az arcom nagy része vörössé válik, átöleli derekamat. Hosszú percek után szakad el, amikor már nem kapunk levegőt.
- Mért cs-csókoltál meg?... N-Nem csak a vérem miatt tartasz itt?…
- Nem. Kedvellek téged. És holnap elkezdelek megtanítani arra, hogyan fegyverezz le egy vámpírt. – ezzel elenged, lemászik az ágyról, kimegy a szobából. Mélyen a gondolataimba merülök, próbálom feldolgozni a történteket. Mért mondta el ezeket? Hogy tudott megkedvelni? Mért vagyok édes-vérű? Mért csókolt meg?...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Nos, kicsit talán késtem ezzel a résszel, de suli mellett írok, szóval bocsi...! ^^' Megpróbálok belehúzni a gépelésbe... Előre láthatólag kb. jövőhéten lesz kint a kövi fejezet is. Addig, aki olvassa: Legyetek türelmesek, most jönnek majd az izgalmas részek! Tervezek bele sok vérszívást, egy-két harc is esélyes bele... A lánynak hamarosan választania kell majd, szóval... Most fog kezdődni a sztori. ;D Próbálok sietni vele! És hamarosan csinálok képet Raen-ről is! :)
Viszlát a következő fejezetnél!