Az új csapat
*Kinga szemszöge*
Miután az a másik srác futni kezdett velem, az ajkaim újra vérezni kezdtek. Kimászott a kapun, de a sok ficergés miatt bevertem a fejemet, és semmi másra nem emlékszem. Csak imádkozom érte, hogy Raenon rám talál. Nem tudom, miért, de vele nagyobb biztonságban érzem magam... Egy túlságosan puha ágyban ébredezek, az idegen illatok arról árulkodnak, hogy nem otthon vagyok. Hirtelen menekülő érzés ragad magával, kinyílnak szemeim. Rózsaszínes-lila, átlátszó függönyök lógnak az ágyról, most a fa rudakhoz vannak kötve; rózsaszín nagypárna. Nem otthon vagyok, de nem is Raen-nél. Úgy érzem, figyelnek. Nagyon félek...
- Tudjuk, hogy felkeltél, Kiscica...- hallok meg egy ismeretlen hangot, kikerekednek szemeim, lesápadok. –Heh. Ahogy sejtettem. Mennyi idős vagy, Cica-Mica?- leszorítom szemeimet, összehúzom magamat, de egy kéz a takarón keresztül megfogja a bokámat!
- H-Hagyj békén!... – kiáltok fel rémülten, fejemre rántom a takarót. Többen is felnevetnek, lehúzzák a fejemről a dunnát, felülök, felhúzódok a támláig, Bencére nézek, aki az ajtó előtt áll. – Mért hoztál ide?! Mit akarsz tőlem, te szemét?! –vonom kérdőre elcsukló hangon, oldalra pillant. –Azt mondtad, hogy a szüleimhez viszel!
- Majd megtudod, mért nem tehettem mást...- suttogja félhangosan, kimegy a szobából, rettegve nézek végig a maradék négy, 16-21 év körüli férfin. Felismerem azt, amelyik átvett Bencétől.
- Na, figyelj, Cicus... - szólal meg egy fekete-kék hajú férfi, aki a bokámat is fogja (ő Cheen). – Raenon egy önző dög. Hidd el, jobb, ha kerülöd. Nem tudjuk, hogy átváltoztatott-e, így nem vihetünk haza. Túl csinos vagy ahhoz, hogy lelőjenek. – a hideg ráz a szavaitól, vigyorogva figyel, elengedi bokámat.
- Sz-Szóval... Itt kell maradnom?... – kérdezem bizonytalanul, bólint.
- Nagyon okos vagy...! Azt jobb, ha tisztázzuk; hogy megvédünk, amennyiben... - drámai szünetet tart, kikerekednek szemeim az érdeklődéstől. – Amennyiben adsz a véredből...!
- H-Hogy mi van?! D-De... H-Ha Raen megtalál... I-Irtó dühös lesz Rám...
- Teszünk arról, hogy ne találjon meg.
- D-De én nem akarom, hogy szívjátok a véremet...! Nektek élvezetes, de az emberek érzékenyebbek...! – eltakarom nyakamon a sebeket. – Nagyon fáj! – elvigyorodnak.
- Ha megszoktad, fel sem fog tűnni a szúrás. De még nem válaszoltál... Mennyi idős vagy?
- 13... - oldalra pillantok, füttyent.
- Tyűha...! 11-nek néztelek...! Mondd csak, hogy kerültél Raenon-hoz, Szépségem?... – mindannyian kíváncsian néznek rám.
- É-Én... E-Egy irtó ciki helyzet miatt elfutottam az erdőbe... Rám esteledett, mire észbe kaptam... Eltévedtem a rengetegben, és bementem a kertjébe... Azóta nem engedett haza... Azt mondta, nem lennék biztonságban... Meg akart tanítani arra, hogy védjem meg magam a vámpíroktól... - összenéznek, felvonom szemöldökömet.
- Mit mondott még? Mért tartott még magánál? –hangja komollyá válik. ~Vajon elmondjam nekik?... Úgy értem... Raen bízik bennem...~ csak azt veszem észre, hogy mellém lép, elhúzza kezemet a nyakamról, elfésüli hajamat a vállamról, leszorítom szemeimet. – Ez egy kicsit sok harapás, nem gondolod?... Vajon mért csinálta ezt veled?... Nincs ötleted, Kiscica?
- N-Nincs...
- Áh, sejtettem...! Szóval... Hányszor harapott meg pontosan?
- N-Nem tudom...
- Sokszor, igaz?- közel hajol hozzám, aggódva pillantok rá. –Nem mondott valamit a véredről?...- megrázom fejemet, elvigyorodik, lesápadok. Kék szeme vörössé válik, megvillantja szemfogait, kikerekednek szemeim. –Akkor tudjuk meg, mi járt a fejében! –vállamba mélyeszti fogait, leszorítom szemeimet, megfeszülök.
- Ack!...- jajdulok fel, nyelni kezdi a véremet, ajkamba harapok.
- Nagyon jól viseled. Mintha nem először történne ez veled, Kislány... - jegyzi meg egy másik fickó. A mellettem lévő férfi kihúzza fogait a bőrömből, lassan nyitom ki szemeimet, kacéran vigyorog rám, letörli ajkait.
- Szegény, szegény, Cica...! – szólal meg a fekete hajú, megsimítja az arcomat. –Sokszor haraphatott meg, ha ennyire hozzászoktál... Kis Édeske...- társai arcai felragyognak, lesápadok. –Nem kell félned. Nem fogunk bántani téged... Jó helyed lesz itt, Cicuska...- elenged, kimennek, tenyereimbe temetem arcomat.
- Hogy keveredhettem ebbe bele...?- suttogom reményvesztetten, kibújok a takaró alól, az ablakhoz lépek. – Remélem, Raen hamar Rám talál... Nem tetszik ez a hely...
- Pszt...! Kinga...! – hallom meg Bencét, megfordulok, becsukja az ajtót, közeledik felém. –Belekeveredtem ebbe a bandába, de Téged nem akartalak idehozni. Segíteni akarok neked kijutni innen. Hova akarsz visszajutni? A szüleidhez, vagy Raen-hez? – kérdezi suttogva, kikerekednek szemeim. –Siess, nincs sok időm! Ki kell mennem, mielőtt visszajönnének. Ha itt találnak, mindketten megszívjuk...
- N-Nem tudom.... Este vissza tudsz jönni?... Addig megpróbálom eldönteni...- bólint.
- Megteszem, amit csak lehet. Most megyek, légy óvatos. Édes-vérű vagy, Cheen rajtad fog lógni. – ezzel kimegy, leülök az ágyra, az ablak felé nézek.
- Szóval tudják, hogy édes-vérű vagyok...- sóhajtom búskomoran, nyílik az ajtó; a fekete-kék hajú srác jön be komor arccal, felpattanok.
- Nyugi, csak én vagyok. – mondja csendesen, biztatóan; leül az ágyra. – Cheen-nek szólíthatsz. És én minek nevezzelek?
- K-Kinga... D-De... Most mást mutatsz, mint az előbb...
- Ja, nem; azért voltam olyan furcsa, mert a többiek így ismernek... Reméltem, hogy lesz valaki, aki elfogad olyannak, amilyen igazából vagyok... Te képes lennél rá?... – kék szemei az enyéimbe merednek; nem értem mért, de forrósodni kezd az arcom. Zavartan bólintok.
- A-Azt hiszem... T-Tudod, én nem szeretem, ha valaki megjátssza magát előttem...- oldalra pillantok, megmarkolom felkaromat. –Nem tudok semmit a vámpírokról... Úgy értem... Persze, ezernyi filmet néztünk a szüleimmel, de... Ti mások vagytok...- kikerekednek szemei, érdeklődve pillant rám. –Mért kell vért szívnotok?...
- Nos... Ha túl nagy a vérszomjunk, az egész emésztőrendszerünk ég, görcsöl, szúr, feszül... Pokoli fájdalom. Az állatok is oltják a szomjunkat, de nem eléggé. Az emberektől jól lakunk. Az édes-vérűek, mint te, nagyon különlegesek. Kellemes érzés, ahogy végigfolyik a vérük a gyomrunkba. Meleg, édes, simogató...
- Értem... És meg is ölitek az embereket?...
- Az édeseket nem. A többi ismeretségtől függ. De csak ritkán öljük meg őket.
- É-És... Az édes-vérűekkel mit csináltok?...
- Ők...- oldalra pillant. –Ők a mi megváltóink... Ha egy édes-vérű teljes szívéből megkedvel, akkor igazi, ősi vámpírrá tehet... Elsősorban. A másik ok, amiért imádjuk őket: Kiegészítik a sötét oldalunkat a ragyogásukkal... Együtt nincs előttük lehetetlen. Olyat is megtehetnek, amire én sosem leszek képes...- elfordítja fejét, kikerekednek szemeim, ajkaimhoz nyúlok.
- N-Ne haragudj...!Nem akartalak elszomorítani...!- oldalra pillantok. –Folyton megtalálom a fájdalmas témákat...- sóhajtok, felém pillant.
- Nem a te hibád... Nem tudhattad...- enyhén elmosolyodik, egy pillanatnyi szünetet tart. –Láttam, hogy valamit próbálsz eltitkolni előlünk. Mi volt az?
- H-Hát... A-Azt már tudtam, hogy édes-vérű vagyok, és az nagyjából mit jelent...
- Jó. Örülök, hogy nem kell anatómia-órát tartanom neked...!
Rossz tanár lennék...- szélesen elmosolyodom, kuncog.
- Pff... Hogy bírnád ki az apróságokat?...
- Sehogy...! Én lennék a rémálmuk...! – elnevetjük magunkat, figyelme Rám irányul. Mikor sikeresen megnyugszunk, arca komolyra vált. –Hányszor harapott meg?... Hogy élted túl?
- Igazából... Elég sokszor szívott a véremből, de nem sokat. Egyszer lépte át a határt, akkor elájultam. Meg akartam szökni, amikor Bence elment hozzá, közölni vele, hogy eltűntem...
- Bence?... Áh, Brad-re gondolsz...! Az fél hete volt...
- Fél hete?!... A-Akkor... Két napig eszméletlen voltam?...!- sóhajtok. –Mindegy... Mindig vámpír voltál?...
- Igen. Tisztavérű vagyok. El tudom rejteni a vámpírságomat. De, ha akarnálak, átváltathatnálak. Ne aggódj, erre nem kerül majd sor. –elmosolyodok.
- Jó tudni...
- Van családod?
- Igen. A szüleim, és az öcsém. Apuék biztos aggódnak miattam... Remélem, hamarosan visszamehetek hozzájuk. Ugye elengedtek?- sóhajtva fordítja el fejét, megmarkolom felkaromat.
- Nem tudom megígérni... Nem csak rajtam múlik... Megpróbálhatom kiharcolni, de nincs rá sok esély... Vean és Zack nem engedné... Megtetszettél nekik, és kíváncsiak a véred ízére... Úgyis megtudnák, hogy édes-vérű vagy. Hamarosan beavatlak a titkainkba, de arról senki nem tudhat, hogy elmondom neked, rendben?!- komolyan néz Rám, bólintok.
- Cheen, húzd ide a beledet most rögtön!!! –hallani kintről az ordítást, felkapjuk fejünket, a fickó feláll, kimegy. Újra egyedül maradok. A becsukott ajtón keresztül is puffanásokat hallok, mintha verekednének, közeledek az ajtóhoz, ami betörik, hátraugrok. Sötétszőke, egyenes, 15 centis hajtincsek...!
- R-Raen...!- kiáltok fel meglepve, a nyakamhoz nyúlok, a srác megfordul. Szája széle felrepedt, orra vérzik, de zöld szeme diadalittasan csillog.
- Csak megtaláltalak...! Nem tudsz elrejtőzni előlem, Édesem...- állapítja meg vigyorogva, magához ránt, megfogja derekamat, kimegy a szobából, oldalra lendíti lábát. Vállába fúrom arcomat, nyakába kapaszkodok, balra indul. Mielőtt a többi észbe kaphatna, kiér a napfényre, a szuper-sebességgel messzire visz.
*Cheen szemszöge*
- Nem a te hibád, Cheen...- próbál vigasztalni Vean, elütöm kezét.
- Mért nem állítottátok meg?! Ha nem kell kijönnöm tőle, akkor meg tudom védeni!- fakadok ki kiabálva, nagy, kerek, sárga szemeibe nézek. –Vissza kell hoznunk Raen-től! Ha az édes-vérű nem kedveli meg bármelyikünket, sosem leszünk tökéletes vámpírok, és el fogunk veszni az időben!... Mindig fájni fog a szomj, és olthatatlan lesz!... Hidegvérű gyilkosok leszünk, akik mindig is utáltunk lenni...! – ökölbe szorul a kezem, az ajtóval ellentétes irányba futok, felrobogok a lépcsőn, becsapom a fekete szobám vörös ajtaját. A függönyök miatt nem látni semmit, meggyújtom az ajtó melletti gyertyát, ami kék lánggal égve meggyújtja a csillár 20 és a falak 8-8 gyertyáját, leülök a sötétkék takaróra, megtámasztom könyökömet a combomon, ráhajtom fejemet, sóhajtok. –Kinyírlak, Ren...! Az a kedves, különleges lány nem lesz a tiéd...! Arra mérget vehetsz!...
*Kinga szemszöge*
Egy idő után Raenon megáll, lerak a földre, néhány lépést hátrálok, egy fa fékez meg, a fickó mellém nyomja kezeit.
- Megharaptak?! Hozzád értek?! – kérdezi dühösen, oldalra pillantok. – Megharapott, vagy nem?!
- D-De, igen... Megharapott az egyikük... - válaszolom félhangosan, fogcsikorgatva húzza le hajamat a vállamról, kikerekednek szemei a friss sebet látva, leszorítom szemeimet.
- Nem a te hibád... - hangja halkabb, talán nyugodtabb is, magához szorít, kerek szemekkel nézek rá. –Mostantól nem veszem le rólad a szememet... Még egyszer nem vihetnek el...! Hozzám tartozol, és senki nem tehet ellene semmit! Féltem, hogy megölnének...- lazít karjain, szemeimbe néz. – Féltél tőlük?
- Igen... De az egyikük teljesen más volt a többiek előtt, mint előttem... Olyan furcsa volt...- csikorgatja fogait, átölelem nyakát. – Köszönöm, hogy megmentettél tőlük...!
- Ö-Örömmel... Ha leugrok a lépcsőn, nem tudnak elrabolni tőlem... Sajnálom... - magához ölel, elmosolyodom.
- Nem számít... A lényeg az, hogy megmentettél... Mielőtt összezavarodtam volna.... Menjünk haza... Kérlek...- suttogom, karjaiba vesz, futni kezd. Cheen nagyon összezavart... Vajon melyik a valós énje?... Olyan kedves volt velem.. De miért? Talán tetszem neki?... Az nem lenne jó... Olyan új nekem ez az egész... Félek, hamarosan eljutok arra a pontra, hogy választanom kell közülük...! Utálom az ilyen helyzeteket...!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Sikerült talán a múltkor megígért határidő utolsó perceiben begépelnem, remélem, tetszik. Cheen kicsit fiatalra sikerült, de ez van. Örülök, hogy el tudtam készülni vele. Nem ígérem, hogy a következőhöz lesz kép, de valamit megpróbálok összekaparni. Nagyjából két hét múlva jön a következő rész, ha semmi nem jön közbe. És ha valaki tudja, elmondaná, hogy gépen hogy lehet smiley-t rakni? Köszi! Viszlát a következő fejezetnél!